Skip to main content

November, 2017

18nov09:0018:00Az ekhós szekér nyomában Siklódon

Többet szeretnék látni

Információ az Eseményről

Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Siklódi Tarisznyások Színjátszó Csoportja közös szervezésében idén is megtartjuk Az ekhós szekér nyomában elnevezésű amatőr színjátszó találkozót, amelynek időpontja november 18., szombat, 10–17 óra. Helyszíne a siklódi művelődési otthon. A 19-ik alkalommal megrendezett találkozón 16 Hargita megyei színjátszó csoport lép fel. Számukra a rendezvény komoly tapasztalatcserét jelent, a résztvevők új ötletekkel gazdagodnak, és együttműködések kezdődnek, barátságok születnek.

Az ekhós szekér nyomában a felnőtt műkedvelő színjátszók legismertebb rendezvénye a megyében. Az elmúlt években az udvarhelyszéki településeken körbejárt az ekhós szekér. A kilencvenes években a homoródmenti falvak találkozójaként indított rendezvény, hosszabb megszakítás után, 2008-ban Homoródkarácsonyfalvára vonzotta a felnőtt színjátszókat. Farkaslaka 2009-ben, Lövéte 2010-ben, Rugonfalva 2011-ben volt házigazda, majd 2012-ben Kisgalambfalva, 2013-ban ismét Farkaslaka következett, 2014-ben Kobátfalva, 2015-ben Gagy, 2016-ban Agyagfalva adott otthont a találkozónak. Siklód művelődési házában Agyagfalva, Kecset, Kisgalambfalva, Parajd, Nagygalambfalva, Csíkvacsárcsi, Rugonfalva, Homoródújfalu, Gagy, Székelyudvarhely, Bencéd, Székelykeresztúr, Zetelaka, Siménfalva, Szentegyháza, Lövéte műkedvelő színjátszó csoportjai lépnek fel. A találkozót a Székelyudvarhelyi Nyugdíjas Önsegélyző Pénztár hagyományőrző csoportjának tánca zárja.

A Communitas Alapítvány – Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatásával megjelent a műkedvelő színjátszó társulatok korábbi előadásainak pillanatfelvételeit tartalmazó asztali naptár, amelyet a találkozón részt vevő csoportok tagjai vehetnek majd át. A rendezvényt támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is. 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk Siklódra, a műkedvelő színjátszó társulatok találkozójára!

Időpont

(Szombat) 09:00 - 18:00

Helyszín

Művelődési Ház, Siklód

Az Esemény Szervezője

Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Siklódi Tarisznyások Színjátszó Csoportja

X