Skip to main content

Március, 2017

16már(már 16)11:3031(már 31)16:00Előadás, tárlatvezetés és dokumentumfilmek a Forrásközpontnál

Többet szeretnék látni

Információ az Eseményről

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont március második felében hagyományaink népszerűsítését tűzte ki célul az Iskola másként programra jelentkező kis- és középiskolások számára.

Március 16-án, a magyar zászló és címer napján Mihály János történész, az NSKI munkatársa Magyar nemzeti színek a Székelyföldön című vetítéssel egybekötött előadását, illetve a Forrásközpontnál kiállított négy helyi 1848-as zászló szimbolikáját mutatta be. Részt vettek a Palló Imre Általános Iskola két VII. osztályának tanulói.

Március 17-én 12 órától a Tompa László Általános Iskola VI. osztályos diákjait várjuk a Női szerepek a feliratos falvédőkön című néprajzi kiállítás tárlatvezetéses megtekintésére. A kiállított falvédők március végéig látogathatóak, dr. Salló Szilárd néprajzkutató, a Forrásközpont munkatársa további iskolás csoportok jelentkezését várja tárlatvezetésre.

Az Iskola másként programra jelentkezők számára néprajzi jellegű dokumentumfilmeket vetítünk. Előzetes egyeztetés alapján levetítjük a 2015–16-ban készült dokumentumfilmeket, amelyek a következők: Bálint Arthur: Babonák, Bocskor Salló Lilla: „Orczád verítékével” – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője, Fábián Kornélia: Tájak, beszélő házak – tájházak Hargita megyében, Fábián Kornélia: Teremtő kéz (portréfilm a siménfalvi Ráduly János kosárfonó mesterről), Fecső Zoltán: Fűrészmalmok, Hadnagy Árpád Levente: Könyvbe szőtt gondolatok – portréfilm a farkaslaki Jakab Rozáliáról, Szabó Károly: Székely ízőrzők – hagyományos székely konyha, Rubin Studio Kft.: Amíg a kolomp szól (a tehéncsordák helyzete, jövője), Daczó Katalin Erzsébet: A Gál Sándor-ház kálváriája (Gál Sándor szülőházáról), Fábián Kornélia: Tájak, beszélő házak – Hargita megye tájházai, illetve Egy ütet tapló – dokumentumfilm a korondi taplófeldolgozásról, Jakab Ervin: Népi gyermekjátékok, Simó Ibolya: Kicsi nagykövetek (a szentegyházi Gyermekfilharmóniáról), Csata Orsolya: Pletykapadok (a falusi pletyka és helyszínei), Electron Kft.: Csengő szén – dokumentumfilm a farkaslaki szénégetésről, Panoráma Vizuális Alkotóműhely Egyesület: A Firtos falvai – Etéd, Szabó Károly: Józsa László – portré (az ismert korondi fazekas és a kerámia készítésének bemutatása).

Minden érdeklődő iskolás osztályt szeretettel várunk naponta 8–16 között a Forrásközpont székhelyén (1918. december 1. u. 9. sz., II. emelet, telefon: 0266-214440, 0744-600928).

 

Időpont

16 (Csütörtök) 11:30 - 31 (Péntek) 16:00

Helyszín

a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont előadóterme, Székelyudvarhely

Az Esemény Szervezője

Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Hargita Megye Tanácsa

X