Tíz évvel ezelőtt az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület szervezésében, 2006 augusztusában járták be fotográfusok ezt a vidéket. A Székelyudvarhelyen 2012-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Egy évtized fényképlenyomatai című jubileumi gyűjteményes tárlatanyagot a korábbi táborok felvételeiből állították össze. A községben készült felvételekből néhány már szerepelt több anyaországi helyszínen az elmúlt években. A Hargita-hegység nyugati peremén húzódó vulkáni fennsík – amelyet a vulkáni kúpokról lerohanó patakok lázokra daraboltak fel (Homoródi-láz vagy Cekend, Oláhfalvi-láz, Pokol-láz, Vargyas-láz) – lábánál fekszik, a Homoród mente egyik legszebb színfoltja a Kis-Homoród, a Vargyas, Kiruly és az Aranyos-patak vizei által dombvonulatokká tagolt Lövéte és határa. Lövéte Hargita megye délnyugati részén terül el, és Udvarhelyszék egyik legszínesebb természeti és néprajzi kistájának, a Homoród mentének, ezen belül pedig a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községe. Fekvése, „mely magas, sűrűn egymás mellé és egymás fölé épített házaival, különösen a távolból festőileg szép tájat alkot”, viszonylag kedvezőnek mondható. Alaprajzát tekintve a község halmaztelepülés. Vagyis belsőségei és házai rendszertelen összevisszaságban állnak, telkei és telektömbjei többnyire szabálytalan alakúak, utcái zegzugosak. Jellegzetes emeletes kőházai régebb építészeti szempontból is érdekessé tették. Manapság egyre kevesebbet látni belőlük. A falu központi részében található Tájház, amely a múlt század építészeti stílusát viseli magán, egyike Lövéte nevezetes épületeinek, amelyben számos néprajzi tárgy megtalálható, és berendezése hűen tükrözi a hagyományos lövétei székely szoba képét. A 2002-ben felavatott Tájház állandó programmal várja a látogatóit, akik a helyi szakemberek irányításával megismerkedhetnek az egyes néprajzi eszközök működésével és használatával, valamint a szőttesek készítésének folyamatával. Ugyanakkor a Tájház rendszeresen otthont ad a falu ünnepségeinek is, ahol meg lehet csodálni a népviseletbe öltözött helybéliek apraját-nagyját. Orbán Balázst szerint „a lövétei viselet az egyik legszínesebb és legértékesebb Udvarhely környékén”, míg Haáz Ferenc Rezső Egy székely falu öltözete című írásában így fogalmaz erről: „A falu népe az ősihez csudálatosan ragaszkodik. Az egész Székely-földön talán ők őrizték meg legtisztábban viseletükben is az ősit”. Egykor a csergekészítés, posztóványolás, deszkametszés, zsindelykészítés, szénégetés, hamuzsírfőzés, fafaragás és a vasművesség hazájaként ismerték e vidéket, bizonyos időszakokban pedig a mészégetés, szekeresség és a sóbányászat nyújtott alapot a megélhetéshez. A foglalkozás terén két évtizede még a vasipar és a bányaipar volt a meghatározó, ugyanis a férfiak többsége a szentkeresztbányai vasüzembe és a hargitafürdői kaolinbányába járt dolgozni. Napjainkban a havasi állattartás, az erdő és legelő, amely némi jövedelemforrást biztosít, 1990 után pedig általánossá vált a Magyarországon való munkavállalás.

Az évente más-más tájegységen szervezett fotótáborok elsődleges célja a még meglévő, múltat idéző építmények, tárgyak, motívumok, mesterségek, élethelyzetek, a változó és tünékeny emberi arcok, tájak megörökítése. Mindemellett a 33. tábor résztvevői, állóképkészítői: Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Egyed József (Lövéte), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Szabó Béla (Öttevény–Magyarország), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíkszereda) fényképezőgépeik lencséivel a két ajtójú jelent is pásztázva, annak nemcsak a múltba torkolló, hanem a jövőre nyíló ajtóin túlra is átkandikálnak.